Szeretettel várjuk június 20-án a nyári napforduló ünnepünkre a Hortobágyon.
A szertartás 14:00 órakor felkészítéssel kezdődik, majd naplementekor parázson járással folytatódik.


Olyan ünnepségre invitáljuk Önöket, ahol a résztvevők mentálisan és érzelmileg feltöltődhetnek. Az energiák térben, időben, és intenzitásban állandóan változnak. A szertartások mindenkor olyan igazodási pontok, ahol mindannyian könnyíthetünk lelki, szellemi terheinken, egyúttal égi forrásból töltekezhetünk. Ebben az időben, a Föld különböző szakrális helyein a szellemi vezetők az égiek üzeneteit közvetítik az emberek felé.

A nyári napfordulót ősidők óta ünneplik. Az évkör egyik legjelesebb napja, az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti. E napon a leghosszabb a Nap égbolton megtett útja, következésképpen legrövidebb az éjszaka. Az ünnepen a kozmikus energiák megnövekedése miatt jelentős energiához juthatunk. Ez a természeti ünnep egyben Keresztelő Szent János születésnapja. A tűzkeresztség ünnepe. Magyarországon, a Hortobágyon ünnepeljük parázson járással. Mátyás király uralkodásáig, ötszáz évet megelőző időkig rendszeresen tartották a szert. Majd ezt követően, tizenhat évvel ezelőtt volt az első alkalom, amikor újra hatalmas tüzeket raktunk, parázsszőnyeget húztunk és az ünnep tiszteletére tűzön jártunk.

Tekintse meg az ünnepségen készült képeket - kattintson a képre:

A jelenlévők évről évre, több titokzatos és misztikus jelenséget tapasztalnak meg.
Milyen kérdésekkel kapcsolatosan kaphatnak választ az érdeklődők az ünnep során?
Léleképítés. Tudatos fejlődés. Szellemi tevékenységek. Parajelenségek. A szellemi összefogás ereje. Születés és újjászületés. Művészi önmegvalósítás. Közös nyelv. A megvilágosodás. A létezés értelme. A sors. Bűn vagy fejletlenség. Élethelyzetek. Gyermeknevelés. Az iskola. Párkapcsolatok. Mi a lélekvalójában. Idős kor lehetőségei. A létezés értelme. Az anyag és felépítése. A megismerés lehetőségei. A világ spirális felépítése.

Minden érdeklődőt kitüntetett figyelemmel és szeretettel várunk!

Kovács-Magyar András és tanítványai


Helyszín: Hortobágy, Vízi színpad (a kilenclyukú híd közelében)

Térkép:


Tájékoztatás: +36 1 251 4983 és +36 1 222 3186



Kovácsné Tóth Klára:

TŰZÖNJÁRÁS

Ég a tűz, lobog a láng.
Magasba szállnak a pattogó szikrák.
Forró a föld, izzik a parázs.
Körülötte emberek várják a csodát.

Várják a csodát,
Melyet hamarosan átélnek.
Még hihetetlen, hogy az izzó parázson,
Egyik oldalról a másikra mezítláb áttérnek.

A lángok csillapodnak, kitombolták magukat.
A máglya eltűnt. Helyén 800 ’C-os parázs csalogat.
A tömeg ráhangolódik az Univerzum energiájára,
Indul az első ember különös útjára.

Hite megnő, legyőzi félelmét.
Érzi önbizalma emelkedését.
A csoportszellem jelenléte,
Minden ember győzelme.

Győztesnek érzi magát,
Hogy az izzó parázsszőnyegen,
Égés nélkül, félelmét legyőzve,
Boldog érzéssel juthat át.

Az érzés leírhatatlan!...
Az élmény pótolhatatlan!...
Tűzön járás után az ember úgy érzi,
Nincs lehetetlen, mit ne lehetne megoldani.